A teljes átértékelés folyamatban van, és azt hiszem, hogy jól megy. Igaza van Apunak, nem kell mindig mindent kimondani. Néha a hallgatásnak, esetleg elhallgatásnak nagyobb az ereje tengernyi szónál.
Kellett az a kávézás délután. Minden egoizmus nélkül gondolom azt, hogy nagylány vagyok én már bizonyos helyzetekhez, vitákhoz, témákhoz, és jó volt, hogy erről egy nagyfiú is meggyőzött. Ha egyedül gondolok valamit, az még lehet gáz. Ha ketten gondoljuk, talán van benne valami... talán. A kérdés, hogy akarok-e én ezen gondolkodni. A válasz: nem. Abszolút nem. Nem is nagyon fogok ezentúl.
Szerintem nagyjából tudok ajándékot venni. Mikor Errrrr belenézett a tasakba, majd virágzó arccal rám, s közölte; végre valakitől haszontalan dolgokat kapott, kihúztam magam, és éreztem, hogy a mögöttünk álló évek még mindig elég biztosak. Nincs itt baj, csak változunk, alakulunk. A kulcsszó az, hogy ne változzunk el egymás mellett, de szerintem nem fogunk. A végére úgyis csak az marad, aki igazán fontos, a többiek lemorzsolódnak szépen, lassan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése