A híroldalak komment-kalózainak a néptáncosok tragédiája kapcsán
Szolón talán tudott valamit. Már Kr.e. 594-ben jövedelem alapján osztotta fel a lakosságot, politikai jogot is eszerint adott népének és bevezette a kötelező véleménynyilvánítás intézményét. Pikk-pakk épült is a demokrácia – ilyen keretek között?!
Az utóbbira ugyan ma már nincs példa – az előző kettőtől pedig tekintsünk el – a szólás szabadsága adott hazánkban. A kérdés csak az, hogy meddig lehet elmenni, mi az a pont, amíg élhetünk e jogunkkal. És leginkább, hogy milyen formában.
Interakció, feedback, komment – divatos szavak. Mégis mi van mögöttük? Érdemi tartalom? Valós visszacsatolások, reakciók? Magyarul így hangzik: hozzászólás. Kérdem én; kihez is szólunk hozzá? A neten percenként jelennek meg cikkek, riportok, interjúk, publicisztikák, alattuk pedig a varázsszó: kommentek. Vajon kinek szólnak azok a sorok, s jó-e egyáltalán, hogy szólnak?
Vélemény – jobb esetben – érkezhet magára az anyagra, intézhetik az újságíróhoz, esetleg a sajtóorgánumnak címezve. Ezek lennének az optimálisabb megoldások. Aztán egyszerre elmérgesedik a helyzet, s az adhoc szerzők már egymáshoz, talán egymás anyjához beszélnek hosszasan, meggondolatlanul, kendőzetlenül. Vannak, akik csupán gerjesztik a feszültséget, akadnak, akik csitítanak, a moderátorok pedig – ha léteznek az oldalnál egyáltalán – ülnek, remélhetőleg figyelnek, s innen-onnan kivesznek.
Mégis kinek jó ez? A meg nem szűrt tartalom, tartalom nélkül? Néhány szót nem tart sokáig odabiggyeszteni egy kis téglalapba, egy – a legtöbb esetben – idióta nicknév árnyékából. Úgy fest, egyelőre túl nagy falat ez nekünk, meg merem kockáztatni, hogy egy átlag állampolgár korántsem nőtt fel a feladathoz.
Akad erre egy másik műfaj is, olvasói levélnek hívják. Talán több munka van vele, át kell gondolni (nem egyszerű!!), illik normális hangnemben kifejteni a véleményünket, esetleg észérvekkel alátámasztani. Ami pedig a legfontosabb lehet; aláírni és vállalni érte a felelősséget.
Szolón tényleg tudott valamit, kell, hogy legyen véleményünk, rálátásunk a világra, a világ dolgaira, de nem mindegy, hogy kik a véleményvezérek, kik teszik „közkinccsé” gondolataikat és milyen formában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése