2010. november 25., csütörtök
2010. november 24., szerda
2010. november 23., kedd
Én imádom ezt a nőt!!!
"a zürichi evangélikus szűzek gobelinszakkörében valszeg senkik sem veszélyes (bár agatha christie erről is mást gondolna)"
Tervezgetés :D
Mormi: Szeretnék gyereket. Sokat.
Apu: Jó.
Mormi: Szülök Neked egy focicsapatnyi gyereket, jó?
Apu: Ööö... ha már annyira a sport, maradjunk inkább a sakknál, jó?
:D:D:D
Apu: Jó.
Mormi: Szülök Neked egy focicsapatnyi gyereket, jó?
Apu: Ööö... ha már annyira a sport, maradjunk inkább a sakknál, jó?
:D:D:D
2010. november 22., hétfő
Megoldjuk
Az utóbbi időben túl sok beszélgetés ér úgy véget, hogy "majd megoldjuk okosban". Egyelőre megy minden a maga útján, de kezdek aggódni, hogy ezután is sikerül-e majd. "Okosban" ?!
2010. november 21., vasárnap
Olálá :)
Azért azt továbbra is imádom, mikor az éppen aktuális kedvenc tanárom, példaképem úgy kezdi az e-mailt, hogy "ez kurvajó" és úgy fejezi be, hogy "üdv a klubban ;))"
2010. november 20., szombat
Az utolsó szó jogán
Akárhogyan is, a búcsú rossz dolog. Mindig valami végét jelenti, akár rövidebb, akár hosszabb időre, sokszor örökre is.
Már az óvodában megtanuljuk, hogy melyik a jobb és bal kezünk, széna-szalma, piros szalagok a csuklón, több változatot is mutatnak a cipőfűzők bekötésére, s tudjuk, ha valaki eszik körülöttünk, illik neki jó étvágyat kívánni.
Megannyi dolog akad, ami nincs kőbe vésve, nem kapcsolódik hozzá tanóra, házi feladat, de az Élet tanmenetében ott lapul. Az emberi kapcsolatokat is el kell sajátítani. Tudni kell szeretni, veszekedni, jókor elhallgatni és elengedni is.
Megnyugtató lenne, ha szólhatnánk Hozzá még pár szót, megfoghatnánk a kezét, megsimíthatnánk az arcát mielőtt elmegy, de ez korántsem ilyen egyszerű.
Úgy gondolom, nem attól lesz valaki múlhatatlan, nem arra utal a "sosem feledünk", hogy egy közösségi oldalon fennmaradnak a képei, a gondolatai, a profilja. S az, hogy halála után egy ilyen helyen veszünk tőle "virtuális végső búcsút", talán nem a legjobb választás. Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de kinek szól az a búcsú? A virrasztást értem, a gyertyákat, a temetést is. A templomba-, temetőbe járás is egyértelmű számomra, hiszen ezek kegyeleti helyek, ide vigaszért, megnyugvásért megy az ember - kultúránkból, vallásunkból adódik, s ez így van rendjén. De egy üzenőfalon?! Bennem minden jóindulat ellenére is felmerül a kérdés: MIÉRT??? Valóban itt tartanánk? Ebben az esetben én azt hiszem, most azonnal elküldöm valakinek a jelszavam, s megkérem, azonnal töröljön mindenhonnan, ha bármi is történne velem.
Ne haragudjatok rám, igyekszem megérteni, de nem megy. Egyet viszont tudok: ha beteg lennék, esetleg nem lennék veletek soha többé már, az én falamat hagyjátok üresen! Mondjuk úgy; tiszteletből. Köszönöm.
Már az óvodában megtanuljuk, hogy melyik a jobb és bal kezünk, széna-szalma, piros szalagok a csuklón, több változatot is mutatnak a cipőfűzők bekötésére, s tudjuk, ha valaki eszik körülöttünk, illik neki jó étvágyat kívánni.
Megannyi dolog akad, ami nincs kőbe vésve, nem kapcsolódik hozzá tanóra, házi feladat, de az Élet tanmenetében ott lapul. Az emberi kapcsolatokat is el kell sajátítani. Tudni kell szeretni, veszekedni, jókor elhallgatni és elengedni is.
Megnyugtató lenne, ha szólhatnánk Hozzá még pár szót, megfoghatnánk a kezét, megsimíthatnánk az arcát mielőtt elmegy, de ez korántsem ilyen egyszerű.
Úgy gondolom, nem attól lesz valaki múlhatatlan, nem arra utal a "sosem feledünk", hogy egy közösségi oldalon fennmaradnak a képei, a gondolatai, a profilja. S az, hogy halála után egy ilyen helyen veszünk tőle "virtuális végső búcsút", talán nem a legjobb választás. Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de kinek szól az a búcsú? A virrasztást értem, a gyertyákat, a temetést is. A templomba-, temetőbe járás is egyértelmű számomra, hiszen ezek kegyeleti helyek, ide vigaszért, megnyugvásért megy az ember - kultúránkból, vallásunkból adódik, s ez így van rendjén. De egy üzenőfalon?! Bennem minden jóindulat ellenére is felmerül a kérdés: MIÉRT??? Valóban itt tartanánk? Ebben az esetben én azt hiszem, most azonnal elküldöm valakinek a jelszavam, s megkérem, azonnal töröljön mindenhonnan, ha bármi is történne velem.
Ne haragudjatok rám, igyekszem megérteni, de nem megy. Egyet viszont tudok: ha beteg lennék, esetleg nem lennék veletek soha többé már, az én falamat hagyjátok üresen! Mondjuk úgy; tiszteletből. Köszönöm.
2010. november 19., péntek
No (more) comment!
A híroldalak komment-kalózainak a néptáncosok tragédiája kapcsán
Szolón talán tudott valamit. Már Kr.e. 594-ben jövedelem alapján osztotta fel a lakosságot, politikai jogot is eszerint adott népének és bevezette a kötelező véleménynyilvánítás intézményét. Pikk-pakk épült is a demokrácia – ilyen keretek között?!
Az utóbbira ugyan ma már nincs példa – az előző kettőtől pedig tekintsünk el – a szólás szabadsága adott hazánkban. A kérdés csak az, hogy meddig lehet elmenni, mi az a pont, amíg élhetünk e jogunkkal. És leginkább, hogy milyen formában.
Interakció, feedback, komment – divatos szavak. Mégis mi van mögöttük? Érdemi tartalom? Valós visszacsatolások, reakciók? Magyarul így hangzik: hozzászólás. Kérdem én; kihez is szólunk hozzá? A neten percenként jelennek meg cikkek, riportok, interjúk, publicisztikák, alattuk pedig a varázsszó: kommentek. Vajon kinek szólnak azok a sorok, s jó-e egyáltalán, hogy szólnak?
Vélemény – jobb esetben – érkezhet magára az anyagra, intézhetik az újságíróhoz, esetleg a sajtóorgánumnak címezve. Ezek lennének az optimálisabb megoldások. Aztán egyszerre elmérgesedik a helyzet, s az adhoc szerzők már egymáshoz, talán egymás anyjához beszélnek hosszasan, meggondolatlanul, kendőzetlenül. Vannak, akik csupán gerjesztik a feszültséget, akadnak, akik csitítanak, a moderátorok pedig – ha léteznek az oldalnál egyáltalán – ülnek, remélhetőleg figyelnek, s innen-onnan kivesznek.
Mégis kinek jó ez? A meg nem szűrt tartalom, tartalom nélkül? Néhány szót nem tart sokáig odabiggyeszteni egy kis téglalapba, egy – a legtöbb esetben – idióta nicknév árnyékából. Úgy fest, egyelőre túl nagy falat ez nekünk, meg merem kockáztatni, hogy egy átlag állampolgár korántsem nőtt fel a feladathoz.
Akad erre egy másik műfaj is, olvasói levélnek hívják. Talán több munka van vele, át kell gondolni (nem egyszerű!!), illik normális hangnemben kifejteni a véleményünket, esetleg észérvekkel alátámasztani. Ami pedig a legfontosabb lehet; aláírni és vállalni érte a felelősséget.
Szolón tényleg tudott valamit, kell, hogy legyen véleményünk, rálátásunk a világra, a világ dolgaira, de nem mindegy, hogy kik a véleményvezérek, kik teszik „közkinccsé” gondolataikat és milyen formában.
Szolón talán tudott valamit. Már Kr.e. 594-ben jövedelem alapján osztotta fel a lakosságot, politikai jogot is eszerint adott népének és bevezette a kötelező véleménynyilvánítás intézményét. Pikk-pakk épült is a demokrácia – ilyen keretek között?!
Az utóbbira ugyan ma már nincs példa – az előző kettőtől pedig tekintsünk el – a szólás szabadsága adott hazánkban. A kérdés csak az, hogy meddig lehet elmenni, mi az a pont, amíg élhetünk e jogunkkal. És leginkább, hogy milyen formában.
Interakció, feedback, komment – divatos szavak. Mégis mi van mögöttük? Érdemi tartalom? Valós visszacsatolások, reakciók? Magyarul így hangzik: hozzászólás. Kérdem én; kihez is szólunk hozzá? A neten percenként jelennek meg cikkek, riportok, interjúk, publicisztikák, alattuk pedig a varázsszó: kommentek. Vajon kinek szólnak azok a sorok, s jó-e egyáltalán, hogy szólnak?
Vélemény – jobb esetben – érkezhet magára az anyagra, intézhetik az újságíróhoz, esetleg a sajtóorgánumnak címezve. Ezek lennének az optimálisabb megoldások. Aztán egyszerre elmérgesedik a helyzet, s az adhoc szerzők már egymáshoz, talán egymás anyjához beszélnek hosszasan, meggondolatlanul, kendőzetlenül. Vannak, akik csupán gerjesztik a feszültséget, akadnak, akik csitítanak, a moderátorok pedig – ha léteznek az oldalnál egyáltalán – ülnek, remélhetőleg figyelnek, s innen-onnan kivesznek.
Mégis kinek jó ez? A meg nem szűrt tartalom, tartalom nélkül? Néhány szót nem tart sokáig odabiggyeszteni egy kis téglalapba, egy – a legtöbb esetben – idióta nicknév árnyékából. Úgy fest, egyelőre túl nagy falat ez nekünk, meg merem kockáztatni, hogy egy átlag állampolgár korántsem nőtt fel a feladathoz.
Akad erre egy másik műfaj is, olvasói levélnek hívják. Talán több munka van vele, át kell gondolni (nem egyszerű!!), illik normális hangnemben kifejteni a véleményünket, esetleg észérvekkel alátámasztani. Ami pedig a legfontosabb lehet; aláírni és vállalni érte a felelősséget.
Szolón tényleg tudott valamit, kell, hogy legyen véleményünk, rálátásunk a világra, a világ dolgaira, de nem mindegy, hogy kik a véleményvezérek, kik teszik „közkinccsé” gondolataikat és milyen formában.
2010. november 18., csütörtök
2010. november 15., hétfő
NagyonVasárnap
Aztán persze ez a vasárnap is úgy alakult, ahogyan az már lenni szokott. A cicás fiúval keresztbelájkoltunk meg csacsogtunk fészbukon, aztán kitaláltuk, hogy jó lenne meginni egy kávét, ami persze Apu nélkül nem az igazi, úgyhogy felváltva hívogattuk is szerencsétlent, hogy igazából mi most szeretnénk találkozni, de mégis ő a közös pont... de értette, hogy miről van szó, jött is azonnal :)
Aztán a legnagyobb őszinteségi rohamaink kellős közepén, mikor már az összes tejet a pultra öntöttem a kávém helyett, beállított a fotós fiú, aki épp a hely melletti lépcsőházba költözött. Majd eljött a cica-vacsi ideje, uh elindultunk, én személy szerint a fotós fiúhoz egy teára. Ott kutyáztam még vagy 2 órát, meg is sétáltattuk őket (én vittem Mentát:)), aztán spuri haza.
Apu koncertezéséről csak annyit mondtam Anutának, hogy sztem tuti beállít majd éjjel. 11-kor csengettek, s miután megtudtam, hogy Lamadou nem rendelt kaját, elég egyértelművé vált a szitu... :) (L)
Jó kis vasárnap lett ez a végére!!!
Aztán a legnagyobb őszinteségi rohamaink kellős közepén, mikor már az összes tejet a pultra öntöttem a kávém helyett, beállított a fotós fiú, aki épp a hely melletti lépcsőházba költözött. Majd eljött a cica-vacsi ideje, uh elindultunk, én személy szerint a fotós fiúhoz egy teára. Ott kutyáztam még vagy 2 órát, meg is sétáltattuk őket (én vittem Mentát:)), aztán spuri haza.
Apu koncertezéséről csak annyit mondtam Anutának, hogy sztem tuti beállít majd éjjel. 11-kor csengettek, s miután megtudtam, hogy Lamadou nem rendelt kaját, elég egyértelművé vált a szitu... :) (L)
Jó kis vasárnap lett ez a végére!!!
Rajzfilmes
Szóval van ez a fészbukos, "cseréld le a képed a kedvenc rajzfilmhősöd képére" dolog. Azt hiszem, egyetlen normális barátom van, azóta is ezen röhögök :D:D:D
2010. november 14., vasárnap
Tyűha
Nem sok dolog van az életben, amivel meg lehetne akasztani bennem a szót. Inkább kevés dolog van. Nagyon. A múltkor, mikor túlszaladt a kóla, és mondat közepén rácuppantam a habra, nehogy kifusson, Apu csak annyit mondott, már tudja, mivel lehet elhallgattatni.
De, mikor egy kocsmai nagymonológom alatt valahonnan átszűrődik a füleimbe Muddy Waters, azonnal lecsukom a szemem, elkapom az ütemet, s majd a szám végén folyt köv. Legjobb!!!
De, mikor egy kocsmai nagymonológom alatt valahonnan átszűrődik a füleimbe Muddy Waters, azonnal lecsukom a szemem, elkapom az ütemet, s majd a szám végén folyt köv. Legjobb!!!
2010. november 13., szombat
2010. november 10., szerda
Valahogy úgy
A teljes átértékelés folyamatban van, és azt hiszem, hogy jól megy. Igaza van Apunak, nem kell mindig mindent kimondani. Néha a hallgatásnak, esetleg elhallgatásnak nagyobb az ereje tengernyi szónál.
Kellett az a kávézás délután. Minden egoizmus nélkül gondolom azt, hogy nagylány vagyok én már bizonyos helyzetekhez, vitákhoz, témákhoz, és jó volt, hogy erről egy nagyfiú is meggyőzött. Ha egyedül gondolok valamit, az még lehet gáz. Ha ketten gondoljuk, talán van benne valami... talán. A kérdés, hogy akarok-e én ezen gondolkodni. A válasz: nem. Abszolút nem. Nem is nagyon fogok ezentúl.
Szerintem nagyjából tudok ajándékot venni. Mikor Errrrr belenézett a tasakba, majd virágzó arccal rám, s közölte; végre valakitől haszontalan dolgokat kapott, kihúztam magam, és éreztem, hogy a mögöttünk álló évek még mindig elég biztosak. Nincs itt baj, csak változunk, alakulunk. A kulcsszó az, hogy ne változzunk el egymás mellett, de szerintem nem fogunk. A végére úgyis csak az marad, aki igazán fontos, a többiek lemorzsolódnak szépen, lassan...
Kellett az a kávézás délután. Minden egoizmus nélkül gondolom azt, hogy nagylány vagyok én már bizonyos helyzetekhez, vitákhoz, témákhoz, és jó volt, hogy erről egy nagyfiú is meggyőzött. Ha egyedül gondolok valamit, az még lehet gáz. Ha ketten gondoljuk, talán van benne valami... talán. A kérdés, hogy akarok-e én ezen gondolkodni. A válasz: nem. Abszolút nem. Nem is nagyon fogok ezentúl.
Szerintem nagyjából tudok ajándékot venni. Mikor Errrrr belenézett a tasakba, majd virágzó arccal rám, s közölte; végre valakitől haszontalan dolgokat kapott, kihúztam magam, és éreztem, hogy a mögöttünk álló évek még mindig elég biztosak. Nincs itt baj, csak változunk, alakulunk. A kulcsszó az, hogy ne változzunk el egymás mellett, de szerintem nem fogunk. A végére úgyis csak az marad, aki igazán fontos, a többiek lemorzsolódnak szépen, lassan...
2010. november 9., kedd
Csit, csat, cset
Mormi: nagyon vicces volt
úgy röhögtem
még álmomban is
fura volt
mert tudtam, h álmodom
de nagyon jól szórakoztam rajta
Fotós fiú: ilyenek nekem is
vannak arra kelek,
hogy nevetek...
az jó
Mormi: hát én arra keltem,
h horkolok
és Apu nevet :D
Fotós fiú: az sem rossz
Mormi: háááát....
úgy röhögtem
még álmomban is
fura volt
mert tudtam, h álmodom
de nagyon jól szórakoztam rajta
Fotós fiú: ilyenek nekem is
vannak arra kelek,
hogy nevetek...
az jó
Mormi: hát én arra keltem,
h horkolok
és Apu nevet :D
Fotós fiú: az sem rossz
Mormi: háááát....
2010. november 7., vasárnap
Virágzom
Felhoztam az albiba 5 cserép virágot, plusz vettem egy Green Hair Monstert, akinek majd beszámolok a fejlődéséről:)
Szépen utánanéztem, hogy kinek mi kell - sok fény, sok víz... blabla, sőt már azt is tudom, hogy az Aputól kapott korallvirágom a pozsgások családjába tartozik, és nem szabad gyakran öntözni, mert a leveleiben tárolja a cuccost, és ha ügyes vagyok, akkor egész évben virágzik majd, és bár már totál elvirágzott, 5 (ÖT DARAB) bimbója van.
Szóval összvissz 8 cserép virág van most itten, amitől én nagyon boldog vagyok, és hiába mondta az Lamadou, hogy épp ezért leszek majd tömeggyilkos, mert NEM LESZEK, élni fog mindegyik, és a futót át is hozom majd ide a nappaliba, hogy sok fényt kapjon, mert szomorkás és veszek majd tápoldatot is, hogy ők is boldogok legyenek, ne csak én... annyi tervem van, hogy hűha...
Szépen utánanéztem, hogy kinek mi kell - sok fény, sok víz... blabla, sőt már azt is tudom, hogy az Aputól kapott korallvirágom a pozsgások családjába tartozik, és nem szabad gyakran öntözni, mert a leveleiben tárolja a cuccost, és ha ügyes vagyok, akkor egész évben virágzik majd, és bár már totál elvirágzott, 5 (ÖT DARAB) bimbója van.
Szóval összvissz 8 cserép virág van most itten, amitől én nagyon boldog vagyok, és hiába mondta az Lamadou, hogy épp ezért leszek majd tömeggyilkos, mert NEM LESZEK, élni fog mindegyik, és a futót át is hozom majd ide a nappaliba, hogy sok fényt kapjon, mert szomorkás és veszek majd tápoldatot is, hogy ők is boldogok legyenek, ne csak én... annyi tervem van, hogy hűha...
2010. november 6., szombat
2010. november 2., kedd
Skype
Mormi: Gondoltam, hogy ezt a klippet ismered, ez ilyen kis szutyok zene, amilyet szeretsz.
Apu: Várj, Anyukád ott van?
Mormi: Nincs.
Apu: Akkor elmész a picsába!!!
Apu: Várj, Anyukád ott van?
Mormi: Nincs.
Apu: Akkor elmész a picsába!!!
2010. november 1., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)