Ülök az ágyon, lóbálom a lábaimat, amiken fekete balettcipők vannak, pici masnival mindkét lábfejemen. Szoros a gumi, hátul vágja az Achilles-ínam, de nem mondom. Lóbálom, csacsogok. A rókaprémes fiú figyel.
Aztán ő beszél. Matat a hajában, néha a meccsre pillant, felkiált, énekel, én nevetek.
- Lejössz velem?
- Nem. Na, jó. De! ;)
Azt hiszem, tényleg, igazán kibékültünk, és ennek nagyon örülök:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése