...Mamca! Ehhez kétség sem fér. Amilyen felháborodottan tud beszélni azokról, akik (szerinte) valaha megbántottak engem:) Hihetetlen! Úgy felhúzza magát, hogy még káromkodik is!!!:D
A legjobb pillanat mégis az az együttléteinkben, mikor indul haza, vagy csak épp szeretne kimenni, s felveszi a kis fekete kabátját. Áll előttem, s néz, hogy akkor most vajon begombolom-e, vagy neki kell?! Én mindig elnézést kérek, hogy magamtól nem jutott eszembe, s alulról kezdve összehúzom a dzsekit. A legfelső gombnál menetrendszerűen összeveszünk, mert szerinte pont az az, amitől ő megfullad, szerintem pedig az, amitől nem fázik meg a torka... Általában én nyerek. Legalábbis a kapuig; onnan már nem látom:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése