Mikor ma Aprajafalván Anuta az utolsó pillanatban megjelent a megállóban, a buszon pedig kiscsengőnek szólítottak, és elsőre be sem ugrott, hogy ez a bácsi bizony még az ovis jelemre is emlékszik - ezek igazán jók voltak :)

Aztán vannak azok a pillanatok, mikor valakit négy fénykép erejéig engedsz be az életedbe, és már a harmadiknál azt kérdezi: "És te mindezt elhagytad azért, hogy itt legyél?".

Aztán van, hogy ezek a pillanatok nagyon fájnak.

Azért az elmúlt hónapokban sokat tanultam. Megtanultam például, hogy a problémák legnagyobb része magától is megoldódik. Hagyni kell, el kell engedni, hiszen magától is helyreáll úgyis.
Aztán megtanultam azt, hogyan öregedhet valaki húsz évet pillanatok alatt.
Rájöttem, hogy ami az egyik oldalon hatalmas ajándék az élettől, az a másik oldalon megöl.
Magukat boldognak hitt boldogtalan emberek által jöttem rá, mi is a boldogság igazán.
Megbizonyosodtam afelől, hogy igenis kérni kell, ha lehet, nem kell utasítani!
Azt is tudom már, az szeret igazán, aki el is tudna engedni, ha menni szeretnél.
Látom már, hogy az emberek páncélba bújt harcosok csupán, és be kell néha lesni a réseken.
És, ami talán a legfontosabb: az életben mindennek ára van, és most minden drágul. Meg kell fizetned az utolsó lélegzetvételedért is.

Évet értékelek,

...bár még nem vagyok miniszterelnök, de lehetek. Szóval szépen, sorjában, januártól.

Teknősök száma: 2
Közös albérletek száma: 1+1+1
Kinyuvasztott virágok száma: n
Új virágok száma: n+3
Legjobb mackópajtás velünk töltött heteinek száma: 2 {de reméljük, lesz még hasonló jó mókás időszak!!}
Szakdolgozatok száma: 2
Cirkuszok száma a szakdolgozás közben: több mint szerettük volna
Gyakornokságok száma: 3
Kézdublőrködések száma: 0, azaz NULLA
Napköszöntős jógák száma: kevesebb mint szerettem volna
Süti-illatú szomszéd nénik száma: 1
Fogadott apuka pincér bácsik száma: 1
Fotózások száma: 1
Közösen átvészelt betegségek száma: irreálisan kurvára sok
Államvizsgák száma: 2
Kedvenc tanár bácsiból lett elsőszámú fogadott apukák száma: 1
Nagyon-nagyon jó külföldi mackópajtások száma: 1
Diplomaosztók száma: 2
Diplomaosztón beszédek írásának/elmondásának száma: 1
Eszméletlenül jó vacsorák, sütik... szóval kajálások száma: összeszámlálhatatlan
Felszedett kilók száma: simán megvan 10
Diplomaosztós bulik száma: 1, de nagy
Római partok száma: 1
Írások száma: sok, de sokkal több is lehetne
Munkahelyek száma: 1
TOPKÉTSZÁZak száma: 1
Új plasztikkártyák, amik már a felnőttlétre utalnak száma: 1
Felvételik száma: 2
Találkozások száma: sokkal kevesebb mint szeretnénk
Kutyaválasztások száma: 1
Szomorkodások száma: lehetne kevesebb
Új tetők száma: 1
Mókás percek száma: jóóó sok :)
Hivatalos, igazi fizetések száma: havonta gyarapodó
Tervek száma: sok, de még kusza

Szóval valahogyan így. Kicsit vérszegény, de összefoglalós, előremutatós.

A fogadott Apukám szerint az a baj, hogy a magyar emberek túl bizakodóak. Mindig azt hiszik, hogy egyre jobb lesz, mindenki, minden erő, minden kormány, minden rendszer azt mondja, hogy méééég egy picikét ki kell bírni, és jobb lesz... de sosem lesz jobb. Szerinte 2012. állva vérhugyozás lesz 2011-hez képest.

Én nem tudom. Még most lettem 23 éves. Még bizakodom!

Tudod, mi elváltunk

Egy rózsaszín sapkás angyalkával találkoztam ma. Narancs a jele az oviban. Ugyanazzal a vonattal utaztunk, mindketten bedugtuk az ujjunkat a hordozó pici rácsai közé, de nem egy kocsiban, és őt nem harapta meg a kiskutya.
Aztán az apukája foglalt nekem helyet a busz négyes ülésében, és levette az angyalka színes sálját. Így maradt a rózsaszín kiscsizma, a rózsaszín kabát és a rózsaszín sapka.
Ő megkérdezte, hogy szerintem szép-e a sál. Az volt. Szerinte is. A legtöbb dologban egyetértettünk, de elfogadhatatlan volt számára, hogy miért én viszek az Apukámnak kiskutyát, és miért nem ő ad nekem ajándékba.
És az is, hogy miért nem kéthetente hétvégén találkozunk Apával, mikor kirándulós hétvége van hozzá, a másik városba.

Emlékszel?

Errrrr mindig olyan fura játékokat talál ki. Jó furákat. Többször is játszottuk azt, hogy feldobott egy dátumot, és ki kellett találnom, hogy mit csináltam 3 éve akkor. Elsőre lehetetlennek tűnt, de valahogyan mindig akadt egy emlékezetes dolog közel ahhoz a naphoz, amivel el tudtam helyezni az időszakot az életemben... és 5-10 perc múlva már megvoltak a feldobott nap eseményei is.
Névnapokat, szülinapokat, esküvőket, haláleseteket... megjegyez az ember. Azonban mostanában van, hogy meglátom a dátumot, és tudom, hogy tavaly, 2 éve vagy talán még régebben valami fontos dolog történt velem akkor. Ilyenkor előkapom ezt a kis blogot, és rájövök, hogy tényleg. Először azt hittem, hogy véletlen, de annyi ilyen eset volt már, hogy kezdtem komolyan végiggondolni ezt az egész dátumos históriát.
Vagy egyszerűen lehet, hogy vannak napok, amikre emlékezni fogok? Akaratlanul is? 20 év múlva is?

Fura.

Mikor ma azt mondtam, hogy szeretnék hazaköltözni, és Apu azonnal rávágta, hogy épp ma jutott neki is eszébe, hogy talán az lenne a legjobb, ha elköltöznénk Aprajafalvára, és még a földművelést is szívesen megtanulná... hát rájöttem, hogy tényleg van valami gebasz a rendszerben.