Tegnap azt hittem, elájulok, mikor Manócska minden átmenet nélkül közölte, hogy gondolkodott, és inkább cimbalom illene a filmünkhöz, nem hegedű. "De persze nem olyan, mint az Akácos út... pffffíííí" :)
Vannak pillanatok, mikor elbizonytalanodom, az önbizalmam durván visszaesik és azt gondolom, felesleges, amit csinálok.
Aztán jön egy Manócska, aki közli, hogy rengeteget gondol a filmre, amit még el sem kezdtem csinálni, mert ő tudja, hogy egyszer majd hirtelen belecsapunk, megcsináljuk és rohadtul jó lesz. Ő ebben biztos. Persze még az operatőr személye is kérdéses... sőt, a legtöbb pont kérdéses, de a képzeletünk, álmaink a helyükön vannak. Nem is kell több. Minek?