Maradandó

Mikor a vörös lány - aki Dresch Mihály előtt szerepel Nap telefonjában - áradozott, hogy milyen hangverseny lesz pénteken, utána pedig ámuldozott, hogy ismerem a karmestert, még nem gondoltam volna, hogy így alakul az estém...
Mikor Manócska a "Maradandó élmény lesz, hidd el!' mondattal csábítgatott, nem hittem volna, hogy mit is jelent majd ez számomra...

Ebéd Herminával, a lélek mélységeinek méricskélése, nagy nevetések, filozofálgatások után irány a Zeneakadémia. Kicsit gyanús volt, mikor a Király utcánál a fél villamos leszállt - velem együtt -, de ez persze még nem jelent semmit. Az is lehet, hogy ott ma olcsó a farhát;)
Belépünk. Emberek végeláthatalan sora. Ülnek, állnak, ablakokban, lépcsőkön, szinte csüngnek egymáson. Eltelik 10 perc, majd 20, a hallgatóság türelmetlen, tapssal próbálják színpadra csalogatni a művészeket.
És megjelenik egy férfi: '(...) a tűzvédelmi szabályok szerint (...), de most kivételt teszek". Ami ezek után következett, maga volt a csoda...
A második rész alatt már ültünk; az ablakban:)
Majd kígyózó sor egy kézfogásra, esetleg két puszira várva. Az est hőse cím tulajának személye megkérdőjelezhetetlen.

- Maradj!
- Á, nem... nem vagyok én közétek való. És nem is ismerek itt senkit.
- Oké, akkor menj, úgyis utálunk:P
- Jó, akkor maradok:)

S, ami ott várt minket. Csodás érzés, nagyszerű emberek, felhőtlen öröm, cselló-bőgő, duduk...
Egyetlen szót tudok mondani összegzésképp:
KÖSZÖNÖM!