A minap felhívott egy hölgy az isiből, akit én jól leteremtettem, hogy mégis micsoda dolog az, h nem írják rá a meghívóra, h hány vendéget vihet a diplomázó, hiszen számunkra most ez a legfontosabb, és már én is akartam hívni, mert hát ilyet... Ő bocsánatot kért, szabadkozott, belátta, hogy igazam van, majd felkért, hogy mondjam el a búcsúbeszédet. Én erre kb 2,5 percig nem jutott szóhoz. Aztán én szabadkoztam...
A beszéd kész. Olyan allegorikus lett, hogy külkeres legyen a talpán, aki megérti, mit akarok mondani. Nekem viszont tetszik.
Aztán visszaolvastam itt a Külker tegeket, és rájöttem, hogy tényleg szerettem ezt az iskolát. Csak jó dolgok ezek.

;)