... van, hogy megkapjuk - talán ez még rosszabb, mintha életünk végéig epekednénk utána. Csináljuk, néha kétszáz százalékon pörgünk, olykor leengedünk, elengedünk. Kilométerkövek, veszélyes útszakaszt jelző táblák, távok, ahol gyorsabban száguldhatunk célunk felé. Nyomjuk, hogy minél jobb, tökéletesebb legyen.
És egy nap jön egy telefon. Egy hívás, ami a macskajajból ébreszt, s felajánlja, hogy a tiéd minden. Tehetséges vagy, próbáld ki magad, menni fog. {"De ne nyávogj, mert kinyomom!!!"}
És nem. Megint nem. Erre is nem. "A" lehetőségre is nem. Tudom, hogy sokan látják már elérkezettnek, de én még nem. Végigviszem az összes célom. Szeretném, tudom, és attól csak még jobb lesz pár év múlva. Arról nem is beszélve, hogy 2 nappal ezelőtt még külföldi ösztöndíjakat nézegettem, és találtam is!!
Azt hiszem, hogy sokkal több dolog van előttem, mint azt most gondolom, és szeretném is kipróbálni.
...viszont összeszorult a szívem, mikor Apu átölelt, s akkor jöttem rá igazán, mikor megláttam magamat a szemében: nehéz és fáj. Sokszor nem attól kell félnünk, amire vágyunk - attól, hogy mi lesz, ha megkapjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése