8 nappal utána

Január 6., éjszaka van, és én 8 napja készülök az évértékelőmre. Valahogyan nem megy már ez olyan gördülékenyen, mint rég. Töprengetm, vajon miért, hiszen minden rendben, boldog vagyok, de valahogyan egyre kevésbé szeretek visszatekinteni. Talán tudatosan. Pedig a múltamban sem találok kivetnivalót.

Mit adott nekem 2012?

Sok tekintetben többet, mint az előző 23 év. Megtanultam, hogy az emberek nem eredendően jók. Sőt. Eredendően rosszak, és kutatnod kell, meg kell szenvedned, hogy megtaláld azt a néhány barátod, akit annak is nevezel.
Megtanultam, hogy egy adag lángos boldogabbá tehet, mint egy méregdrága ebéd a főváros legflancosabb éttermeinek bármelyikében.
Megtanultam, hogy 1500 forintos turkálós estélyikben is lehet a legszebb a mosolyod.
Ahogyan azt is, hogy hordhat valaki szemetet épp az esze miatt.
És megtanultam, hogy vannak emberek, akik nem tudnak létezni telefon nélkül.

Aztán rájöttem, hogy nem kell mindez. Azóta egy kis házról álmodom, kerttel, virágokkal, egy frizbis kutyával, akit egész nap csak tanítgat majd a gazdája. Álmodom még egy traktorgumi homokozóról és egy nagy diófáról, amiről vastag kötél lóg le és kanyarodik vissza rá a felénél egy fadeszkával. Többről talán nem is.

És tudom, hogy ennek az évnek köszönhetem azt, hogy az igazi álmom felé fordulhattam, és remélem, jövő ilyenkor már arról írok, hogy jó pár lépéssel közelebb vagyok ahhoz a hintához... ha nem is ülök még rajta.