Soha nem kötődtem érzelmileg különösebben szórakozóhelyekhez. Mindig volt kedvenc kocsmám, kedvenc kocsmában kedvenc italom, de a pultosok neve soha nem is érdekelt. Nem bratyiztam többet a kelleténél (és, amennyi tőlem megszokott), nem akartam barátkozni, nem akartam ingyen kávékat kiharcolni. Szerintem a pincér semmivel nem nyújt több szolgáltatást, mint egy metróvezető. Sőt! Egy pincéren nem múlik az életem, de sokszor egy buszsofőrön igen.

...most mégis gyártottam egy oklevelet annak az embernek, akihez fél órán belül indulunk "utolsó ebédre", s aki a múlt héten könnyes szemmel felajánlotta, hogy inkább örökbe fogad minket, mert úgy legalább biztosan találkozunk még...